Az alábbi receptet csak azon kedves olvasóimnak ajánlom, akik elég erős akaraterővel rendelkeznek ahhoz, hogy ne egyenek meg egyből egy tucatnyit ebből az abbahagyhatatlan finomságból, vagy éppen azoknak, akiknél ez nem okoz lelkiismeretfurdalást. Ugyanis őszintén megvallva, ezek a szépségek nem éppen egy "reformsütik", de hát ez már csak így szokott lenni... sajnos a túl finom dolgok szinte minden esetben hizlalnak is, de ezzel most ne foglalkozzunk, a bikiniszezonig van még egy kis időnk, hogy bűnözzünk egy utolsót... :)
Hozzávalók a muffin tésztájához (~12 db):
2 bögre liszt (a 2 dl-es kávésbögre értendő ez alatt)
1 bögre cukor
0,5 bögre olaj
1 bögre tej
1 csomag sütőpor
1 tojás
1 tábla tejcsoki
A mogyoróvaj receptje IDE kattintva érhető el. Az itt leírt mennyiség elvileg pont elég a 12 db muffinhoz. Azért írom, hogy elvileg, ugyanis a szegény, magára hagyott mogyoróvaj ritkán marad megdézsmálatlanul, úgyhogy inkább dugjuk el valahova a süti készítéséig, az a biztos... higgyétek el, tapasztalatból mondom... :)
1.) Először üssük a tojást egy keverőtálba, adjuk hozzá a cukrot, a többi folyékony hozzávalót, majd egy habverővel jól keverjük el. Amikor a liszt és a sütőpor is a tálba kerül, a habverőt egy fakanálra cseréljük le, mert azzal tudjuk szép simára kikeverni a tésztát. Lehetőleg legyen teljesen csomómentes.
2.) A csokit egy vágódeszkán kis kockákra aprítjuk, majd a tésztához adjuk, ami ezzel el is készült.
3.) Vegyünk elő muffin sütőformát és minden kis rekeszét béleljük ki 1-1 muffinpapírral.
4.) Egy evőkanállal adagoljuk a tésztát, maximum a forma 3/4-ig, mert sütés közben nagyon fel fog jönni és ha túltöltjük, akkor kifolyhat és az nem szép...
5.) Most mehet mindegyik közepébe 1-1 kupac mogyoróvaj, kb. egy evőkanálnyi, vagy egy jó púpos kiskanálnyi, ha azzal adagoljuk.
6.) Toljuk előmelegített sütőbe és süssük 170 fokon, kb. 12-15 percig (hőlégkeverés esetén). Akkor jó, hogy ha szépen feljön, majd megpirul a teteje, a belseje pedig már nem ragacsos. Ezt a fogpiszkáló teszttel tudjuk leellenőrizni, amikor is kiveszünk egy sütit, beleszűrjuk a fogpiszkálót olyan mélyen, amennyire csak tudjuk. Akkor jó, ha kihúzva teljesen tiszta marad. Ha ragacsos, az azt jelenti; a sütemény tésztája még nem sült meg, kell még neki néhány további perc a sütőben.
Ha megsült, vegyük ki a sütőből és pihentessük egy kicsit, mielőtt asztalra kerülne.
Karácsonykor elkészítettem a Tejcsokis-Mogyoróvajas Muffin egy "felcicomázott" változatát, amikor is egy kis mascarponés hab került még a tetejére. Ehhez egyszerűen kikevertem körülbelül 20 dkg mascarponét 2 jókora evőkanálnyi mogyoróvajjal, majd az egészet összeforgattam egy kis doboz keményre felvert habtejszínnel (vagy ennek helyettesítésére használható az én egyik kedvenc termékem is, a Meggle cukrászhab). Habzsákba töltve szépen tudunk dolgozni vele. Ha esetleg szeretnénk még fokozni az élvezeteket, akkor csurgathatunk a tetejükre egy kis olvasztott csokit és 1-2 falat mogyoróvajjal is díszíthetjük... de csak az esetben, ha nem lenne még elég ezekből a finom, édes hozzávalókból... :)
Jó étvágyat!
2013. március 16., szombat
2013. március 4., hétfő
Mogyoróvaj
Kicsiny hazánkban még kevéssé ismert finomság ez, sokan nem is tudják, hogy mikor, milyen formában fogyasszák... Nos, ezzel szemben ha az őshazájában (vagyis az USA-ban) kérdezzük ugyan erről az embereket, a válasz a kérdésekre; bármikor és bármihez. Én láttam már sonkás szendvicsre kenve, vaj helyett használva, sült csirke mellé, csokiba töltve, sőt még levesbe keverve is. Ennek a rendkívül széles körben történő felhasználásnak az áll a hátterében, hogy a mogyoróvaj egy olyan étel, ami egyszerre sós és édes is, így tényleg szinte mindenhez jól passzol. Kétféle változata ismert; az un. crunchy (darabos) és a smooth (krémes). Az már csak részletkérdés, hogy ki melyik állagút preferálja és készíti el, egy azonban biztos, hogy tipikusan az a nassolnivaló, aminek csak úgy képes nekiesni az ember egy kanállal és nem letenni az üveget, amíg egy falatnyi is marad az alján... :)
Hozzávalók:
30 dkg pörkölt, pucolt, sózott földimogyoró
3-4 EK méz
3-4 EK növényi olaj (vagy napraforgó-, vagy jobb esetben földimogyoró olaj)
Egy üveg mogyoróvaj előállítása igen egyszerű és a bolti ár töredékéből megoldható. Mielőtt nekiláttam, végezetem egy kis internetes kutatást, a készítésével kapcsolatban és a legtöbb forrásban azt találtam, hogy konyhai robotgépben készítendő... hát, én nem tudom, azok akik ezt írták, milyen szuper-teljesítményű, atommeghajtású forgókéses masinával rendelkeznek, de az enyémmel sajnos még csak a crunchy változatot se tudtam prezentálni... Szinte semmi nem történt a mogyoróval, amikor elkezdetem a géppel aprítani, egyszerűen nem vitte, ezzel szemben szerencsétlen olyannyira felmelegedett, hogy kezdett már égett műanyag szagot árasztani... de lehet, hogy a hiba az én készülékemben van... :)
Szóval nem állítom, hogy lehetetlen robotgéppel krémes állagúra aprítani a mogyorót, csak azt, hogy nekem nem sikerült.
Nem estem kétségbe -nem szokásom- és az egészet átpakoltam egy kávédarálóba. Jó ötletnek bizonyult, mert a 30 dkg mogyorót 5-6 kisebb adagra elosztva, kb. 3 perc alatt por állagúra daráltam vele. Ha így teszünk, akkor ez után már csak az olajjal és a mézzel kell elkeverni, mondjuk ezt tényleg érdemes a forgókéses robotgéppel tenni, annak érdekében, hogy teljesen homogén krémmé álljon össze. Ezzel el is készült. Hűtőben tárolandó, állítólag 1-2 hétig eláll... de erre nálunk nincs semmi esélye, ugyanis az átlagos "élettartama" egy üvegnyi mogyoróvajnak kb. másfél nap :)

2013. február 25., hétfő
Anyák Napi Háromcsokihabos Epertorta... újradizájnolva!
A receptek: Anyák Napi Háromcsokihabos Epertorta illetve a Fehércsokiba Mártott Eperszemek a torta tetején.
A készítési mód és az alapanyagok maradtak, csak a díszítés és az alkalom változott... ezúttal Valentin napra készült ez a gyönyörű finomság :)

2013. február 12., kedd
Téli C-vitaminos Feltöltődés
Először is szeretném leszögezni, hogy még mindig nem rendelkezem biokémikus végzettséggel, sőt még csak táplálkozási tanácsadó se lettem, így ezt a blogbejegyzést egy lelkes -de az egészséges életmód iránt viszont elkötelezett- amatőrként írom :)
Nem is kezdenék bele a felesleges mondandómba, amivel a C-vitamin (más néven aszkorbinsav) előnyös élettani hatásait fejtegetném, hiszen talán erről halljuk a legtöbb információt, már az 5 évesek is kívülről fújják a reklámszolegenek, miszerint immunerősítő, antioxidáns stb... meg aztán nem is szeretek feleslegesen túl sokat gépelni, így próbálok néhány olyan dologra rávilágítani ezzel a tényleg csodaszámba menő életelixírrel kapcsolatban, amikről kevésbé hallani, illetve olyan ételeket, recepteket összegyűjteni, amik a lehető legmagasabb C-vitamin tartalommal rendelkeznek.

(Aki esetleg mégis vágyik a témával kapcsolatos fejtágításra, az itt kielégítheti ezen vágyát: http://hu.wikipedia.org/wiki/Aszkorbinsav)
Ha már itt tartunk, terjengenek mindenféle információk, hogy pontosan mennyi is az a mennyiség, amire a szervezetünknek nap mint nap szüksége van az ideális működéshez, vagyis az ajánlott napi mennyiség (angolul RDA). Illetve szintén minden félét hallani azzal kapcsolatban is, hogy ezt milyen zöldség, vagy gyümölcs elfogyasztásával tudjuk a szervezetbe legkönnyebben és a lehető legnagyobb mennyiségben bejuttatni. Azzal kapcsolatban sem igazán sikerül a tudósoknak megegyezni, hogy ezt főként természetes módon pótoljuk, vagy tabletta formájában érdemes-e beszednünk. Szóval sok a kérdés, de én most próbálok tiszta vizet önteni a pohárba és kideríteni az igazságot C-vitamin ügyben (egyébként annyi ellentmondásos cikket és információt találni ebben a témában, hogy tényleg nem egyszerű tisztán látni)
Akkor kezdjük szépen, vegyük sorjába a tényeket, illetve a tévhiteket:
-Az ajánlott napi mennyiség (RDA) minimum 60-80 mg... bizony, csak!!! Na jó, ez valószínűleg arra elegendő, hogy ne kapjunk skorbutot... Egyébként pont ez a leginkább vitatott adat a C-vitaminnal kapcsolatban, mármint a mennyisége, amire a szervezetünknek szüksége van a megfelelő működéshez, illetve mi az a mennyiség, ami pozitív változásokat idéz elő, ugyan akkor a gyógyszercégeket sem gazdagítjuk vele feleslegesen. Azt kell mondjam, ahány cikket olvastam a témával kapcsolatban, annyiféle álláspont, annyiféle ajánlást találtam, én pedig -hozzáértés hiányában- nem tudok sajnos igazságot tenni, úgyhogy ez mindenkinek a belátására van bízva.
Én személy szerint napi 1000 mg-ot szoktam beszedni így a téli időszakban, egyébként pedig 500-at. Hallani olyanról is -szélsőséges esetekben- hogy valaki akár 5000mg-ot is beszed naponta, de azért ezt inkább ne próbálja ki senki se, amíg a tudósoknak nem sikerül végre dűlőre jutniuk a szükséges mennyiséggel kapcsolatban.
-Amik indokolhatják nagyobb dózisok bevételét azok az alábbi betegségek, illetve tényezők:
Bizonyos daganatos megbetegedések, dohányzás, alkoholizmus, stresszes életmód, fokozott fizikai igénybevétel, sportolók esetén, azoknál, akik fogamzásgátló tablettát, illetve antibiotikumot szednek szintén szükség lehet nagyobb dózisok bevitelére, de ezt előtte minden esetben beszéljük meg egy orvossal!
-A C-vitamin vízben oldódó vitamin fajta, így nehezebb túladagolni, mivel a felesleges mennyiség vizelet formájában távozik a szervezetből, de a kutatások azt igazolják, hogy bizony okozhat bizonyos kellemetlen tüneteket már a napi 2500 mg-ot meghaladó mennyiség is.
-Hőérzékeny vitamin, így nem csak városi legenda, hogy a forró teába facsarva elveszti a hatékonyságát, hanem TÉNY!
-Csak a frissen leszedett zöldségek és gyümölcsök tartalmazzák azt a mennyiséget ásványi anyagból és vitaminból, ami hivatalosan meg van adva. A mi városi környezetünkben, ahol gyakran napok is eltelnek mire az anyaföldből a konyhánkba kerülnek a zöldségek és gyümölcsök, szinte esélytelen hogy teljesen ugyan azzal a vitamintartalommal rendelkezzenek, mint a frissen leszedett társaik. Ez sajnos elég elkeserítő tény, de azért ne mondjunk le a fogyasztásukról, mert még az alacsonyabb vitamin-szint is jobb, mint a semmi... :)
-A legújabb kutatások szerint, annyira mégsem helyettesíti a változatos, C-vitaminban gazdag táplálkozást az, hogy ha egyszerűen csak bekapkodjuk a tablettákat, különböző táplálék kiegészítőket, mivel azok mestersége C-vitamint (aszkorbinsavat) tartalmaznak, amit állítólag nem minden esetben képes felismerni és hasznosítani a szervezet. Na de van ám egy trükk, amivel be tudjuk csapni, mégpedig, ha a szokásos napi tablettánk bevételét valami természetes C-vitamint tartalmazó étellel, vagy itallal társaságában ejtjük meg, mondjuk egy pohár narancslével, vagy egy-két gerezd friss gyümölccsel.
-Állítólag szintén tévhit hogy biztosan megelőzhetjük vele az influenza vírussal történő megfertőződést, de annak tüneteinek enyhítésében segíthet, illetve közvetetten az immunrendszer támogatásával hozzájárulhatunk ahhoz, hogy ellenállóbbak legyünk a különböző megbetegedésekkel szemben.
A jótékony hatású C-vitamin nem csak belülről, hanem kívülről is konzervál, fiatalon tart, hiszen rendkívüli hatékonysággal léphetünk fel a vele szabadgyökök elleni harcban, ami köztudottan az első számú bűnös, ami az öregedést okozza. Az egyik legjobb módszer, ha a kedvenc krémünket néhány csepp, a gyógyszertárban kapható C-vitamin cseppel gazdagítjuk, így a mindennapi arcápolásunk szerves részévé tehetjük.
Ha esetleg "házilag" kívánunk készíteni finom, gyümölcsös arcpakolásokat, akkor ezt csupán néhány egyszerű hozzávalóból, pillanatok alatt megtehetjük.
Lássunk akkor 1-2 klassz arcpakolás receptet!

1.) A ragyogó arcbőrért: Egy fél kiwi meghámozhva, villával összetörve + 2 EK méz + 2 csepp narancsolaj
2.) A megfelelően hidratálás érdekében: 3 EK nyers, reszelt sütőtök + 1 EK natúr joghurt + 1 EK méz (nem mellesleg a sütőtökben található béta-karotinnak köszönhetően még egy kis színt is kap az arcunk)
3.) A tiszta arcbőrért és a kis pórusokért: 1 Tojásfehérje felverve + 5 csepp citromlé + 1 KK méz
Bármelyiket is próbáljuk, előtte tisztítsuk meg a szennyeződésektől és a sminktől az arcunkat, majd a kikevert pakolást vigyük fel az arcbőrre, a nyakra, vagy akár a dekoltázsra is. A szembe ne kerüljön, mert azt irritálhatja! Hagyjuk hatni úgy 10 percig, majd mossuk le.
Most pedig lássuk, mik azok a zöldségek, gyümölcsök (amik viszonylag könnyedén beszerezhetőek Magyarországon is), amelyek a legmagasabb C-vitamin tartalommal rendelkeznek, 100 grammra vetítve:
(Vagyis hány milligramm C-vitamint tartalmaz 100 grammnyi az adott zöldségből, vagy gyümölcsből)
1. CSIPKEBOGYÓ: friss, aszalt, vagy tea formában fogyasztva, de ez esetben hidegen áztatva (200 mg/100 g)
2. ÁFONYA, FEKETERIBIZLI és PAPAYA (~160 mg/100 g)
3. PIROS- illetve ZÖLD SZÍNŰ PAPRIKÁK (~140 mg/100 g)
4. PETREZSELYEM ZÖLDJE, KORIANDER, KAPOR (~130 mg/100 g)
5. KIWI (~100 mg/100 g)
6. BROKKOLI és KELBIMBÓ (~85 mg/100 g)
7. CITROM, NARANCS, KÁPOSZTAFÉLÉK, EPER és SÁRGADINNYE (~50 mg/100 g)
8. LIME és GRAPEFRUIT (~30 mg/100 g)
9. SÜTŐTÖK (~24 mg/100 g)
10. CÉKLA (~13 mg/100 g)
11. ALMA (~6 mg/100 g)
Persze az a legideálisabb, hogy ha ezeket nyersen fogyasztjuk, de azért ez nem mindig kivitelezhető és lássuk be, mind ínyencek vagyunk :)
Ennek szellemében lássunk néhány ételreceptet innen a blogról, amik bővelkednek C-vitaminban:

2013. február 3., vasárnap
Spaghetti ala Carbonara
Talán a legközkedveltebb olasz tészta, amit szerintem mindenki evett már élete során legalább egy alkalommal és minden valószínűség szerint ízlett is neki. Népszerűsége talán az egyszerűségében rejlik, hiszen az eredeti változat mind összesen 5 hozzávalóból áll. Hangsúlyozom, az EREDETI változat, mert mi magyarok imádunk mindent a saját ízlésünkre formálni, kicsit hozzátenni, kicsit elvenni, de hát ugye (többek között) a kreativitásunkról vagyunk világhíresek. Nincs is ezzel semmi baj, de azért ha igazi carbonarat akarunk készíteni, néhány dolgot azért tisztázni kell. Először is, ez nem egy tejszínes tészta, hanem felvert tojással készül, attól kapja a krémes jellegét. A másik fontos szabály, hogy miután a tojás rákerült, már nem érheti további hőhatás, mivel nem kínai tojásos tésztát szeretnénk a tányérunkra. Ami a fűszerezését illeti, az rendkívül puritán, csupán frissen őrölt feketeborsot igényel, jó sokat. A carbonara szó olaszul egyébként szénégetőt jelent, amit valószínűleg a rákerülő fekete fűszerről kapott. Az utolsó és egyben legfontosabb szabály az, hogy az elkészülésétől számított legrövidebb időn belül kerüljön asztalra és fogyasszuk el mindet, mert szigorúan csak frissen jó és nem igazán lehet újramelegíteni. Egyszerre mindig csak annyit készítsünk, amennyiről tudjuk, hogy el is fog fogyni, ami persze kiszámíthatatlan, mert garantáltan repetázik belőle mindenki... :)
Hozzávalók 3-4 személyre:
250-300 g spagetti tészta (egy fél csomag)
300 g pancetta (olasz húsos szalonna, ha nem kapunk, jó hozzá valamilyen szép darab magyar sonka is)
2 egész tojás + 2 tojássárgája
1 dl zsíros tejszín (nem muszáj hozzá, de még krémesebbé tehetjük vele)
jó sok őrölt feketbors
1 jókora marék reszelt parmezán sajt + még valamennyi a tálaláshoz (~10-15 dkg)
Először főzzünk ki egy adag spagettit. A vízbe tegyünk 1-2 EK olivalolajat és egy kevés sót.
Amíg fő, vágjuk apró kockákra a pancettát (vagy sonkát) majd tegyük fel pirulni 1 EK olaj és 1 EK vaj keverékén.
A tojásokat üssük egy tálba, lazán verjük fel, majd őröljünk bele annyi fekete borsot, ami már szinte megszínezi a tojásos keveréket. Keverjük el benne a tejszínt és a reszelt parmezánt is.
Ha megfőtt a tészta, akkor szűrjük le, de semmi esetre se öblítsük át hideg vízzel, mivel forrón kell a tojással érintkeznie ahhoz, hogy a megfelelő állagot kapjuk. Tehát csöpögtessük le, majd mehet a mostanra már megpirult szalonnára. Vegyük le a tűzről, majd öntsük rá a tojásos keveréket és gyors, nagy mozdulatokkal jó alaposan forgassuk össze a tésztával.
Szedjük tányérra, szórjuk meg egy kevés parmezánnal és mehet rá még egy kevés frissen őrölt feketebors is.

2013. január 2., szerda
Téli Mézeskalácsos-Almásrétes
Az ünnepek elmúltával biztosan már mindenkinek a fülén jön ki a mézeskalács (legalábbis nekem biztosan), ami karácsonyról megmaradt, pedig mostanra ki is száradt. Na mi legyen vele, hajítsuk a kukába? Egy fenét! Újrafelhasználjuk és már a végtelenségig elcsépelt almásrétest is legalább feltudjuk dobni valamivel, tehát két legyet ütünk egy csapásra! Na ilyen szellemben kell kezdeni egy új esztendőt... :)
Néhány tipp és praktikus jótanács, ha réteslappal dolgozik az ember:
- Az első és legfontosabb, hogy minél gyorsabban dolgozzunk, mert az a fránya réteslap igen kényes jószág, percek alatt képes kiszáradni, utána meg már csak törik össze-vissza.
- Érdemes vizes kézzel hozzányúlni, ha a feltekerésre kerül a sor, így kisebb az esély arra, hogy berepedjen, vagy töredezzen.
- Ha már a kezdetekkor egy konyharuhára terítjük rá a lapokat, majd pedig ennek segítségével kezdjük el a feltekerést, az nagyban megkönnyítheti a munkánkat.
- Miután kicsomagoltuk a réteslapokat, vigyázzunk, mert mindig 1 vagy 2 réteg papírba vannak becsomagolva, aminek mind állaga, mind a színe is egészen hasonlatos a réteslapéhoz, tehát azzal könnyen összetéveszthető! Ezt vegyük le róla és azonnal dobjuk is ki, nehogy a későbbiekben véletlenül a kezünk ügyébe akadjon!
- Ha megkezdtünk egy csomaggal, akkor érdemes az egészet felhasználni, mert nem tudjuk úgy visszacsomagolni, hogy ne száradjon ki, akkor pedig aztán dobhatjuk is a kukába!
Hozzávalók:
1 csomag réteslap (3-4 db rétes fog kijönni belőle)
2 nagy, piros alma
maradék mézeskalács
1 marék zúzott dióbél
10 dkg olvasztott maragrin
4 EK barnacukor
2 KK őrölt fahéj
2 EK baracklekvár
pár csepp citromlé
3 tojássárgája
1.) A meghámozott, kimagozott almákat egyenként kb. 8 részre vágjuk, tálba tesszük, majd citromlevet csepegtetünk rájuk, nehogy megbarnuljanak. Megszórjuk a cukorral, fahéjjal, lekvárt és zúzott diót adunk hozzá, majd jól összeforgatjuk.
2.) A réteslapokat kicsomagoljuk, majd egy konyharuhára 1 darabot ráfektetünk. Meglocsoljuk olvadt margarinnal és ráteszünk még egy lapot. Ezt is megkenjük.
3.) A mézeskalácsot mozsárban (vagy konyharuhába csavarva egy klopfoló segítségével) összetörjük, annyira, hogy jó morzsás legyen. Meghintjük vele a margarinos réteslap közepét, a széleit viszont gondosan kihagyva, hogy azok margarinosak maradjanak.
4.) Az almás tölteléket egy keskeny sávban a réteslap hozzánk közelebb eső széléhez halmozzuk, úgy, hogy jobb és bal oldalt egy-egy pár cm-es sávot kihagyunk. Néhány nagyobb mézeskalácsdarabkát a töltelékbe, az almák közé nyomkodunk.
5.) A konyharuha segítségével jó szorosan feltekerjük a rétest, a két széltét pedig maga alá hajtjuk.
6.) Sütőpapírral borított tepsibe óvatosan átpakoljuk őket, majd tojássárgájával megkenjük a tetejüket.
7.) 170 fokon készre sütjük, ami azt jelenti, hogy a teteje szép piros és ropogós. Ekkor kivesszük a sütőből, várunk pár percet, felszeleteljük és tálaljuk. Egy gombóc vaníliafagyival a legistenibb!

2012. december 27., csütörtök
Lazactatár
Elmúlt a karácsony, ami utána maradt, csupán néhány plusz kiló deréktájt és egy csomó kajamaradék a hűtőben. Nem tudom, ki hogy van vele, de én utálom napokig ugyan azt az ételt enni, azt, hogy bármit is kidobjunk, pedig még inkább ellenzem, így én mindig az újrafelhasználásban gondolkodom. Idén -többek között- egy hatalmas darab lazacfilét sütöttem, egy pici citromfűvel, fehérborssal, fóliába csomagolva. Természetesen nem fogyott el az egész, így ezt kellett valami más fogássá átvarázsolnom. Egyértelmű volt a Lazactatár elkészítésének lehetősége, annak ellenére, hogy azt eredetileg nyers halból kell keverni, aminek én eleve nem vagyok a híve. Egyszer láttam egy műsort ennek fogyasztásának a veszélyeiről, hát most nem részletezném, mert elég sokkoló. Akit érdekel, nyugodtan nézzen utána. Maradjunk annyiban, hogy aki nyersen kívánja valamely halféleséget megenni, mondjuk sushi, sashimi, vagy éppen lazactatár formájában, az mindenképpen előzőleg már lefagyasztott változatot használjon, mert ez az egyetlen biztos módszer, a hőkezelésen kívül, ami a húsban élő parazitákat elpusztítja. Sajnos az, hogy a citromos lében történő pácolás is hasonló eredménnyel járna, egy tévhit. Legalábbis annak a műsornak a tanulsága szerint, amit én láttam. Egy jó tanács a sushi-rajongóknak; mindenképpen csak olyan helyre menjünk, amit ismerünk és megbízhatónak találunk, illetve nyugodtan érdeklődjünk, hogy megfelelően jártak-e el a hal előkészítését illetően! Mondjuk Magyarországon azért attól nem kell félnünk, hogy olyan friss lazacot kapjunk a tányérunkra, ami a szállítást megelőzően már ne lett volna fagyasztva, mivel egyenlőre nem tartozunk éppenséggel a lazactenyésztő nagyhatalmak közé :)
Szóval a recepthez visszatérve, használjunk hozzá nyers alapanyagot, vagy a már meggrillezett hal maradékait, a végeredmény csodás, ünnepi és még egészséges is!
Hozzávaló 4 személyre:
30 dkg lazacfilé
1/2 citrom leve (de lehet akár egy egészet is)
finomra aprított kapor
1-2 gerezd fokhagyma
2 EK zsíros tejföl
2 KK szardellapaszta
tengeri só
fehérbors
Ha maradék grillezett, vagy főtt lazacot használunk, akkor nincs is más teendőnk, mint a szálkáktól és a bőrétől megfosztott halhúst villával összetörni, majd a zúzott fokhagymával és a többi hozzávalóval jól eldolgozni és kis tálkákba adagolva, pirítóssal -és ha rám hallgattok, lilahagymával- tálalni.
Az esetben pedig ha nyers lazacból dolgozunk, először jó alaposan mossuk meg, majd egy csipesz segítségével távolítsuk el a szálkákat, amik jól kitapinthatóan egy sorban helyezkednek el és elég nagyok is. Ez után aprítsuk fel pici kockákra, sózzuk meg, majd csavarjunk rá citromlevet, de ez esetben kicsit többet, mint az előző változatnál, mivel itt most a citrom savasságának köszönhetően szinte megfől a halhús és közben ki is világosodik. Hűtőben pihentessük 15-20 percig, majd fűszerezzük, adjuk hozzá a többi hozzávalót is, keverjük össze, majd a fent leírt módon tálaljuk.

2012. december 18., kedd
Csodás Ajándékok Mézeskalácsból
Karácsony környékén az nálam sosem kérdés, hogy saját kezűleg készített ajándékokkal lepem-e meg a szeretteimet, csak éppen azt nem tudom sokszor eldönteni, hogy mivel is ajándékozzam meg Őket? A tavalyi évben elég sok ajándékötletet előttem, de azért jócskán maradt még a tarsolyomban a konyhai finomságokból. Rájönni arra, hogy ki minek is örülne, vagy éppen mit tud a legjobban hasznosítani éppolyan nagy fejtörést tud okozni, mint a boltban vásárolt ajándékok esetén. De vajon mi is az, aminek mindenki örül? Az biztos, hogy valami, ami szép, illatos, finom és szinte már már magának a karácsonynak a szimbóluma, amire hacsak ránézünk, elönt bennünket az ünnepi hangulat... és hogy mi is ez? Naná, hogy a mézeskalács! Szemet gyönyörködtetően szép, igazi kézműves ajándék. Lehet puha, azonnal befalható, készülhet belőle karácsonyfa dísz, mécsestartó, vagy akár egy mutatós ablakdísz is... és a készítése közben ráadásul remekül szórakozik az ember, legalábbis engem nagyon ki tud kapcsolni a készítése első percétől az utolsóig :)
Akkor lássuk, hogyan készül a mézeskalács tésztája:
0,5 kg liszt
15 dkg porcukor (de lehet 100%-ban csak mézet is használni)
20 dkg virágméz
2 egész tojás + 2 sárgája
10 dkg margarin
~1 csapott TK szódabikarbóna
1 csipet só
1 csomag mézeskalács fűszerkeverék
1 TK őrölt fahéj
A hozzávalók mind a dísznek szánt mézeskalácsnál, mind az evésre szánt változatnál megegyeznek, azzal a 2 apró különbséggel, hogy ez utóbbinál a porcukrot akár ki is hagyhatjuk, amit kicsivel több méz hozzáadásával helyettesíthetünk, mert a méz is puhítja a süteményünket, illetve a szódabikarbóna mennyiségét picit megnöveljük (úgy egy teáskanálnyira, a csapott helyett) A készítésnél arra figyeljünk, hogy vastagabbra kell nyújtani és a sütési idő is lerövidül, mivel itt az a cél, hogy finom puha legyen, mert a mézeskalács azért hajlamos a kiszáradásra, de ha ezekre az apróságokra odafigyelünk, akkor ezt el tudjuk kerülni (de erre majd még a későbbiekben bővebben ki fogok térni)
1.) A száraz hozzávalókat (liszt, só, szódabikarbóna, fűszerek) kimérjük, majd egy keverőtálba szitáljuk (lusták csak úgy beleöntik!:)
2.) Beleütjük az 1 db egész tojást, majd a másik kettőt kettéválasztjuk, a sárgájuk mehet a többi hozzávalóhoz a keverőtálba, a fehérjét pedig a hűtőbe tesszük, a későbbiekben jó lesz majd a díszítéshez!
3.) Egy lábasban felolvasztjuk a mézet a margarinnal, elég csak addig, míg folyékonnyá nem válnak. Ez után a keverőtálba öntjük.
4.) Összedolgozzuk, akkor jó a tészta, ha kicsit lágy, de már éppen nem ragacsos. Ha túl lágynak találnánk, akkor pici lisztet adjunk hozzá, ha pedig túl kemény, akkor vajjal, esetleg még 1-2 EK mézzel lágyíthatunk rajta.
5.) Frissentartó fóliába csomagoljuk és egy éjszakára a hűtőben pihentetjük.
6.) Másnap elővesszük, kicsomagoljuk, majd lisztezett felületen jól átgyúrjuk, amíg szobahőmérsékletű és jól gyúrható nem lesz.
7.) Vágjuk 4-felé, amiket formázzunk gombócokká, majd kezdjük el a tészta kinyújtását.
8.) Ha túl soknak találjuk a tésztát, vagy nincs annyi időnk, hogy egyszerre mindet elkészítsük, akkor a frissentartófóliába visszacsomagolva, hűtőben még napokig eláll a tészta, végső felhasználására várva.
Ettől a fázistól kezdve a készítés némileg eltérő a különböző mézes díszek esetében.
Ha olyan mézeskalácsot szeretnénk, ami puha és azonnal fogyasztható, akkor nincs más dolgunk, mint kb. 5 mm vastagságúra kinyújtani a tésztát, majd tetszőleges formájú kiszúrókkal kiszaggatni, sütőpapírral borított tepsire helyezve, 170 fokra előmelegített sütőben max.6 perc alatt készre sütni. Nagyon fontos, hogy NE süssük túl, tényleg néhány perc is elég nekik, de ha tovább bent hagyjuk, akkor biztosan kiszárad! Ez esetben a díszítésre nem kell akkora hangsúlyt fektetni, csak ha kedvet érzünk hozzá. Megmárthatjuk olvadt csokiban majd magvakkal, cukorkákkal megszórva feldobhatjuk őket.
Mézeskalács Karácsonyfa Díszek
1.) A fenti módon készítsünk mézeskalács tésztát, majd lisztezett deszkán nyújtsuk kb. 3 mm vastagságúra.
2.) Fogjuk a mindenféle alakú kiszúrónkat és szaggassuk velük a tésztát addig, amíg az el nem fogy. Ekkor a maradékokat gyűjtsük össze, majd ismételjük addig, míg van a tésztánkból.
3.) Sütőpapírral borított tepsibe óvatosan átpakoljuk őket, egymástól egy kis távolságot hagyva, mert egy picit megdagadnak sütés közben.
4.) Annak érdekében, hogy fel tudjuk akasztani majd őket a fára, lyukat kell szúrjunk rájuk még sütés előtt. Ezt legkönnyebben egy szétszerelt golyóstoll fejével, vagy esetleg egy övlyukasztóval tudjuk megtenni.
5.) Előmelegített sütőbe toljuk és 170 fokon sütjük kb. 8 percig. Akkor jók, ha szép világos méz színűek.
6.) Kivesszük, óvatosan átpakoljuk őket, majd hagyjuk hűlni.
7.) Addig elkészítjük az írókát: Amihez 2 tojásfehérjét kőkeményre verünk úgy 5 dkg porcukorral és pár csepp citromlével. Ha színezni szeretnénk, akkor azt csakis por állagú ételfestékkel tegyük!
8.) Amikor már olyan sűrű és kemény a tojáshabunk, hogy ha a fejjel lefelé fordított tálban is ottmarad, akkor egy sütőzacskóba töltjük, összecsavarjuk a zacskó száját, jó szorosan, majd egy ollóval olyan apró nyílást vágunk a sarkára, amilyet csak tudunk!
9.) A mostanra már kihűlt mézeseket szépen elkezdhetjük írókázni, olyan módon, ahogy csak szeretnénk. Érdemes azért valami mintát keresni az interneten (millió és egy kép található a témában) ami alapján díszítünk aztán. Ne aggódjunk, úgyse lesz ugyan olyan... :)
Amikor húzzuk a vonalat, azt próbáljuk meg egyenletesen, lehetőleg minél vékonyabban, úgy hogy néhány milliméternyire eltartjuk a zacskót a mézesektől. Először talán kicsit nehéznek tűnhet, de hamar bele lehet jönni :)
10.) Használhatunk a díszítéshez továbbá cukorka gyöngyöket, magokat, aszalt gyümölcsöket, stb. Ezek könnyen beleragadnak a cukormázba és nagyon jól mutatnak a mézeskalács díszeinken. Azt azért nem árt szem előtt tartani, hogy csak ehető dolgokkal díszítsük, annak ellenére, hogy ezeket nem feltétlenül evésre szánjuk.
11.) Hagyjuk néhány napig száradni, vagy esetleg ki is süthetjük őket, ha mondjuk az utolsó pillanatban készülünk el velük és már nincs időnk megvárni míg maguktól száradnak meg, de azt tudni kell, hogy a sütés némileg megváltoztatja cukormáz színét (sárgás árnyalatot kap, legalábbis az enyémek azt kaptak). Ez esetben alacsony hőfokon (~100) süssük addig, míg meg nem keményedik a tojásfehérje máz.
12.) Ez után már csak egy szép zsinór, vagy szalag segítségével felakaszthatóvá tesszük őket és el is készültek a legeslegszebb karácsonyfa díszek.
Mézeskalács Mécsestartók:

2.) Készítsük ki a hópehely, vagy csillag, esetleg szivecske alakú süteménykiszúróinkat, mert a karácsonyi hangulatú mécsestartók készítéséhez ezekre lesz szükségünk. Szúrjunk ki annyit, amennyi a tésztából kijön.
3.) Óvatosan helyezzük át őket sütőpapírral borított tepsibe, majd előmelegített sütőben süssük 170 fokon, kb. 8 percig.
4.) Ahhoz, hogy a teamécses illeszkedjen a mézeskalácsokba, ki kell szúrjuk a közepüket, amihez egy akkora kör alakú sütikiszúróra van szükségünk, ami valamennyivel nagyobb, mint a teamécses maga. Azt mindenki maga döntse el, hogy "egy emeletes" vagy pedig "két emeletes" mécsestartókat szeretne készíteni. Az előbbihez akkor minden mézeskalács hópelyhet, csillagot ki kell szúrni, az utóbbihoz pedig csak minden másodikat, mert ez esetben kettőt össze fogunk cukormázzal ragasztani. Ezeket aztán egy rövid időre valami kisebb súlyt rájuk helyezve összepréselünk.
5.) Már csak a díszítés maradt hátra, ami a karácsonyfa díszeknél leírt módon történik. Az apróbb, finomabb részletek kialakításánál egyszerűbb egy tű fejével húzni a cukormázat, mint a habbal töltött zacskóból kinyomni, mert ez annyira aprólékos munkára nem alkalmas.
A száradási időnél itt is kalkuláljunk minimum 1-2 nappal.
Mézeskalács Ablakdíszek
Természetesen nem csak ablakba valók, hanem többek között ajtódísznek is, vagy a lakás bármely pontjára kiakasztva vidám, ünnepi színfoltot jelent. Nálam ez most a kézzel készített kari ajik csúcsa és igazából fillérekből ki lehet hozni, viszonylag könnyű elkészíteni, szóval tökéletes ajándék! :)
1.) Amit fel fogunk használni: a fentiekben elkészített (és már megszáradt!) karácsonyfa díszeket, néhány gallyat, illetve még szinte bármilyen megunt karácsonyi gömböt, díszt, masnit, gyöngyöket, cukorkát, bármit!
2.) Első lépésben összeragasztjuk a gallyakat (3-4 nagyjából egyforma hosszúságút) Ezt én egy ragasztópisztollyal tettem meg, amiből érdemes egyet beszerezni, mert tényleg nagyon gyorsan lehet vele dolgozni.
3.) Ez után szalagot fűzünk át a gallyak között, amik végeit egy-egy pötty ragasztóval rögzítünk. Lehetőleg olyan helyen, ahol nem nagyon látszik.
4.) Egy akasztót is rögzítünk kell rá, vagy odaragasztjuk, vagy hozzákötözzük.
5.) Zsinórra, vagy szalagra felfűzzük a mézeskalácsokat, gömböket, fahéjrudat, kiszárított narancskarikákat, bármit ami hangulatában illeszkedik a mézeskalács díszekhez, majd ragasszuk ezeket a gallyakhoz.
6.) Végül díszítgethetjük még szép cukorkákkal, gyöngyökkel.
Jó készülődést és Áldott Békés Karácsonyi Ünnepeket kívánok Mindenkinek!

2012. december 9., vasárnap
Burgonyás Rétes
Burgonyás rétes... egy rendhagyó köret, sülthúsok vagy raguk mellé, de akár csak úgy önmagában majszolva is tökéletes finomságnak bizonyul. Én még Márton-napkor, a liba mellé tálaltam és egyszerűen mindenki imádta, így evidens volt, hogy felkerül ide a blogra, és íme, már itt is van :)
Néhány tipp és praktikus jótanács, ha réteslappal dolgozik az ember:
- Az első és legfontosabb, hogy minél gyorsabban dolgozzunk, mert az a fránya réteslap igen kényes jószág, percek alatt képes kiszáradni, utána meg már csak törik össze-vissza.
- Érdemes vizes kézzel hozzányúlni, ha a feltekerésre kerül a sor, így kisebb az esély arra, hogy berepedjen, vagy töredezzen.
- Ha már a kezdetekkor egy konyharuhára terítjük rá a lapokat, majd pedig ennek segítségével kezdjük el a feltekerést, az nagyban megkönnyítheti a munkánkat.
- Miután kicsomagoltuk a réteslapokat, vigyázzunk, mert mindig 1 vagy 2 réteg papírba van becsomagolva, aminek mind állaga, mind a színe is egészen hasonlatos a réteslapéhoz, tehát azzal könnyen összekeverhető! Ezt vegyük le róla és azonnal dobjuk is ki, nehogy a későbbiekben véletlenül a kezünk ügyébe akadjon!
- Ha megkezdtünk egy csomaggal, akkor érdemes az egészet felhasználni, mert nem tudjuk úgy visszacsomagolni, hogy ne száradjon ki, akkor pedig aztán dobhatjuk is a kukába!
Hozzávalók 4 rétesehez (kb. 8 személyre)
1 kg burgonya
1 csomag réteslap
1 nagy fej vöröshagyma
40 dkg maragarin + további ~5-10 dkg a réteslapok kenegetéséhez
3-4 tojássárgája
3 púpozott EK pirospaprika
só, őrölt bors
Bár nagyon egyszerű elkészíteni, azért a rétes feltekerésénél mindenkiben támadhat némi bizonytalanság, így ezt megelőzendő, "lépésről-lépésre" fényképekkel is dokumentáltam a folyamatot.
1.) A megmosott-meghámozott krumplikat kockákra vágjuk, majd Vegetás vízben majdnem teljesen puhára főzzük. Levesszük a tűzről és óvatosan leöntjük róla a főzővizet.
2.) Egy serpenyőben, kevés vajon megpirítjuk a finomra aprított vöröshagymát, majd rádobjuk a burgonya kockákat. Sózzuk, borsozzuk, hozzáadjuk a maradék margarint is, amivel aztán szépen lepirítjuk a krumplinkat. Ha egy lapos fakanállal kevergetjük, folyamatosan összeforgatjuk, akkor nem ég le és kellőképpen össze is törjük.
3.) Szórjuk meg pirospaprikával, kóstoljuk meg, ízesítsük után, ha szükséges.
4.) Tiszta munkafelületre terítsünk ki egy réteslapot, kenjük meg kevés olvad margarinnal, majd fektessünk rá még egyet (tehát 1 réteshez 2 réteslapot használunk fel)
5.) Egyenletesen oszlassuk el a krumplis tölteléket, úgy, hogy a réteslap két szélén kihagyunk egy-egy 5 cm-es sávot, illetve a tetején is! (Egyébként ez jól látszik a képen is) Azokat a részeket, ahol nincs töltelék, szintén kenjünk meg olvadt margarinnal.
6.) Jól nyomkodjuk rá a tölteléket, ezzel is tovább törve a burgonyát, majd kezdjük el feltekerni, jó szorosan, annál a végénél kezdve, ahol a töltelék van. A rétesek 2 végét hajtsuk maguk alá.
7.) Óvatosan helyezzük át egy sütőpapírral borított tepsire őket, majd kenjük meg a tetejüket és az oldalukat tojássárgával.
8.) Előmelegített sütőben, 200 fokon, kb. 20 perc alatt szép pirosra sütjük.
9.) Hagyjuk kissé kihűlni, majd szeleteljük és tálaljuk.
Egyébként még azt is el tudom képzelni, hogy tálalásnál egy kevés tejfölt teszünk a tetejére, majd legközelebb kipróbálom...

2012. december 3., hétfő
Őszi Saláta Kecskesajttal, Karamellizált Hagymás Vianiegrettel és még sok finomsággal
Még határozottan az őszt idézi ez a csodás, laktató saláta, a maga gazdag ízvilágával. A karakteres kecskesajt és az édeskés karamellizált lilahagymából készített Vinaigrette öntet tökéletesen harmonizálnak egymással. A pirított tökmag és a ropogósra sült bacon kockák pedig csak tovább gazdagítják a salátánkat, ami aztán a tökmagolajjal meglocsolva igazi ízorgiává áll össze a végén.
Hozzávalók 2 személyre:
300 g salátakeverék (lehetőleg rukkola legyen benne)
10 dkg kecskesajt
2 db paradicsom
1 db piros pritamin paprika
3 EK pirított baconkocka
2 EK tökmag
1 fej lilahagyma
2 EK balzsamecet
3 EK olivaolaj
3 EK tökmagolaj
2 EK méz
frissen őrölt feketebors
1.) Készítsük el a Vianiegrette-t (francia ecetes-olajos salátaöntet): A lilahagymát apró kockákra vágjuk, és egy pici zsíradékon üvegesre pároljuk. Rácsurgatjuk a mézet, amit aztán hagyjunk a hagymával megkaramellizálódni. Ha már szép színt kapott, zárjuk el a lángot alatta, és öntsük a serpenyőbe a balzsamecetet is. Kanalazzuk át egy lezárható ételesbe, adjuk hozzá a kétféle olajat, zárjuk le, majd jól rázzuk össze.
2.) Halmozzuk egy szép tálba a salátát, majd arra az összeaprított zöldségeket és a kecskesajtot, amit szeletben, vagy kockában is rátehetünk. Kanalazzuk rá a Vianiegrette-t, szórjuk meg a pirított baconnel és tökmaggal, majd végezetül kerüljön rá frissen őrült fekete bors is, mert ez a saláta igazán megérdemli.

2012. november 28., szerda
Tyúkhúsleves, ahogy az iskolában tanítják
Avagy a híres "Buouillon de poulet"... ha esetleg eddig nem tudtátok volna :)
1.) A tyúkot megtisztítjuk, előkészítjük, megnézzük, hogy a
begye benne maradt-e, ha igen, ezt kivágjuk! Ugyanígy teszünk a zsírzójával is
(ez a püspökfalat tetején található) Tok, szőrszál nem maradjon benne. Ezeket
kiszedjük, az utóbbit leperzseljük. Ha a tyúkot leforrázzuk, úgy tovább tud a
levesünk elállni.
2.) Hideg vízben feltesszük főni
3.) Beletesszük a forrázott marhacsontot is
4.) Letisztítjuk a habot a víz felszínéről, majd takarékra
vesszük.
5.) Bezöldségeljük: sárgarépa, fehérrépa, zellergumó,
zellerszár, karalábé, gombaszár, paprika, paradicsom, petrezselyem szára,
kelkáposzta, vöröshagyma, fokhagyma. Fűszerezése: tealabdába teszünk fekete szemesborsot + só + egy csipet szerecsendió
6.) Addig főzzük, míg szépen meg nem puhul a husi (~2-3 óra), de ne
főzzük túl sem!
7.) Kiszedjük a zöldségeket, a húsokat, majd a levét
leszűrjük.
Egy szakács trükk, ha a levesünk nem kellőképpen sárga, de nem akarunk se vegetát, leveskockát stb. használni, akkor a következő a teendő:
Egy serpenyőben kevés cukrot karamellizálunk, majdnem feketére, amit aztán felöntünk egy kevés levessel és felfőzzük. Ezt az úgynevezett "ártalmatlan ételszínezéket" adjuk a leveshez, amitől szép aranysárga színben fog tündökölni és állítólag ettől egyáltalán nem lesz sem.
8.) Tálalása:
-Adag tálalás: ¼ tyúk + finommetélt + a benne főtt zöldségekből
batonra (0,5x0,5x3 cm-es hasáb), vagy metéltre vágva.
-Húsleves csészében: A húst a csontról lefejtjük, metéltre
vágjuk, ebből valamennyi + tészta + kevés zöldség
Jó étvágyat!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)

.jpg)